Lelkierő és azon túl...

Jujuj... sorban kapom az ejnyebejnyét hogy nem irom a blogot.. de hát annyi minden történik velünk, hogy eszembe se jut hogy sokan még mindig a körmüket rágják.. Nekik iródik ez a fejezet.. Már nincs miért idegeskedni! :)

A párom 90%osan már rendebejött.. az idegszál mütét sikeres volt, a doki szerint hogy behajitsa a karját az fél év, az hogy fel is emelje, 1 év.. De ettől sokkal rövidebb lesz mert nagyon akarja, és nagyon szépen gyógyul!

Nem erőlteti túl, és máris ott tartunk hogy fekvő helyzetben ha felállitja a kezét akkor kicsit előre hátra tudja mozgatni... Fejben jól van, némileg változott, de szerintem nincs olyan ember aki egy ilyen mértékü baleset után ne értékelné át a világrendjét és tekintene az életére kissé más módon. 

Jól megvagyunk,a kezdeti súrlódások már elsimultak... Nem tudom hogy lesz e következő bejegyzés.. ha nem lenne akkor most köszönöm meg mindenkinek a szurkolást a kedves szavakat.. mindent...

Ma tudtuk meg a jó hirt.... Gergő hazaköltözhet!!!!!!!!! :)

A hétvége után egy új korszak jön el a rehabilitációjában... Itthon lehet, és minden nap be kell járnia a 10 percre lévő kórházba fizioterápiára... De itthon lehet!!! És ez nagyon jó hir :))

Holnap megyünk MRI-re, ami után megmondják hogy mi lesz a kézmütétjével... Tessék drukkolni!

Totál elhavazós heteim vannak... :)

Süritve közlöm az eseményeinket :)

-Szellemileg 100%os, ha nem 150 :) Pörög az agya minta  beretva!!!! :

-Fizikailag is erősödik, hizik, ügyes a fizioterápián, megdolgoztatja önmagát rendesen!

-a jobb karja azért nem müködik mert két idegszállal a kapcsolat megszakadt, ha jól értettük az 5-6s ideggel van a baj. Az mri felvételen semmi nem látszott hogy miért és hol a baj, ezért 18.-án újra kell mennünk, és remélhetőleg utána már meg is mondják hogy mikor lesz a kézmütétje. nagyon reménykedünk benne hogy rendbejön a keze, bár ő túlságosan pozitiv, szerinte 2-3 hét elég lesz hogy jól müködjön a keze... Én azért ettől realistább vagyok, de annyiszor meglepett már hogy remélem hogy most is neki lesz igaza! :)

-jól birja a READE helyet.. amikor meglátogatom minden délután kimegyünk, sétálunk, kajálunk valahol.. vagy felmegyünk a belvárosba, meg ilyesmik... hétvégére mostantól kezdve hazajöhet, csak elég nehéz megoldani hogy ki menjen érte meg vigye vissza, ugyanis egyedül nem közlekedhet még.

Majd kaptok fényképet is:)

A párom nagynénje és vele együtt imádott anyukája visszatértek magyarországra.... Ahogy látom rajta, elég volt neki a gondoskodás, rám is folyton rámszól hogy ne aggódjak már annyit, és most igyekszek azt tenni ami neki a legfontosabb: hagyni neki levegőt... Bár szivem szerint fognám folyamatosan a kezét nehogy elessen, most inkább a háttérből nézem, de szemem résnyire mindig a baljóslatú jeleket keresi, mikor van szüksége segitségre.. Nehéz megállni.. De igaza van.. ANyukából elég egy, én a párja vagyok :)

Nagyon ügyes a mindennapi tornákon, már fekve megbirja tartani a felemelt csuklóját majd egy percig. A válla, tricepsze dolgozik, de sajnos az elektrosokk teszt is megállapitotta a fizioterápiások sejtését, hogy a bicepsze egyáltalán nem dolgozik.. Ez nagyon rossz hir.. Még nem tudom hogy miért mert nem tudtam beszélni az orvosokkal, de remélem erre is fény derül hamarosan...

FIzikailag is egyre erősebb, szellemileg minden rendben van vele. Az ergoterápián is hibátlanul teljesit mindent. A hollandot ismét egész jól beszéli, az angolt is. Mondhatni a karját és a rövidtávú memóriáján kivül semmi gond nincs vele. Úgyhogy abban reménykedek hogy néhány hét múlva akár haz ais jöhet majd a másik helyről, a rehabilitációs centerből, ahová már talán jövőhéten átviszik.

Tegnap hazahozhattam őt pár órácskára.. 15 perc sétára lakunk a kórháztól, tolókocsival hoztam. Nagyon jót tett neki, rengeteg emléke visszajött. Nem volt idegen neki a lakás, és a nyuszinkat is alaposan meggyomrozta :) De mondta hogy jó neki a kórház, el van ott. Mindenki kedves vele, nincsenek gondok szerencsére. Nagyon pozitivan tudok a kórházakról itt nyilatkozni nem úgy mint otthon. Az étvágya remek, szóval hizni is elkezdett már egy hete. A karja azonban még mindig sokat fáj, 3-4x kap rá fájdalomcsillapitót egy nap. Remélem ez nem fogja a gyomrát tönkretenni..... meg a máját...

Az ergoterápián használhatja a laptopot, igy most már a facebookon is beszélgethet másokkal, ami jót tesz neki szemmel láthatóan :)

Bocsánat hogy nem nagyon voltam gépközelben az utóbbi napokban, csak teljesen el voltam havazódva...

De erről majd később.... Igyekszek visszaemlékezni most a párom szavaira, hogy hogyan mesélt arról hogy mire emlékszik az elmúlt több mint két hétből.. Nagyon érdekesen fogalmazott, néhol igencsak bogarásznom kellett hogy pontosan miről is beszél éppen...

Az első napokra úgy emlékszik vissza, mintha ő otthon lenne, csak valakit meglátogatna a kórházban néha.. (gondolom amikor tornáztatták vagy ilyesmi, azokra emlékszik) valahol felfogta hogy mi történt vele, hogy még sokat lesz kórházban, hiszen mondta hogy sokat mondogatta a fejében magának, hogy "ez még belefér az életébe"  Van ideje még hogy meggyógyuljon...

Nagyon sok mindenre visszaemlékszik és visszamondja saját gondolataként azokat amiket mondogattam neki illetve mások is.. Mondt ahogy tudja hogy neki még dolga van az életben, meg kell gyógyulnia, nehéz lesz, de menni fog... Sok mindent visszamond azokról az időkből amikor még nem igazán volt képben.

Ma van itt 3. napja az anyukája és a nagynénje vele... Nagyon várta már a találkozást... :) Persze ez kölcsönös volt. Azóta is rohamosan fejlődik, jót tesz neki hogy még több ismert arccal találkozik. A behozott fényképek alapján a rokonságra emlékszik 90%ban,  úgyhogy úgy néz ki hogy tényleg csak az utóbbi 5 év törlődött, részlegesen.. Hiszen például egy srác, akit 2 éve ismer, bejött meglátogatni és tudta hogy ki ő, és hogy barátok... Tehát az emberek megmaradtak a fejében.

Minden reggel fizioterápiával és ergoterápiával kezdünk, ahol nagyon ügyesen csinálja a gyakorlatokat, nem nyavalyog, bele ad mindent. Én tudom hogy honnan indult a jobb kezével.. hogy épp hogy a mutató ujját meg tudta emelni, de ő sajnos erre nem emlékszik, és ezért elég türelmetlen önmagával szemben. Pedig tényleg szépen halad.. Amit a rehabon dolgozó barátnőm mondott, nagyon bejött... Mondta Ildi hogy az agysérülés után a "visszafelé" mozgások könnyüek először, úgyhogy főképp azt gyakoroljuk.. És milyen igaza lett! Én segitek kiforditani/ felemelni/behúzni a kezét, mert nem megy neki, de beforditani/leengedni/kiengedni már sokkal könnyebben tudja, van hogy egyedül is megy.. Milyen furcsa az emberi agy!!

Egyre jobban szeret, vonzódik hozzám, aminek én teljes mértékben csak örülni tudok :) Már nem kell félteni :)))))))))))) VIccelődve mondja hogy hát éppen lehetnénk kettesben :) De egyelőre türelemre intem, hiszen meggyógyitani akarom, nem megölni :)

Hihetetlenül boldog vagyok, és olyan nehéz türelmesnek lenni. Már legszivesebben most hazahoznám, hiszen aki megy hozzá, azt hiszi hogy teljesen jól van.. eszik, iszik, mászkál, poénkodik.. Csak éppen még  ahétköznapi dolgokkal nincs tisztéban, amiért veszélyes lenne őt hazahozni.. Ha egyedül lenne, képes lenne akár a házat is felgyújtani akár véletlenül, hiszen nem mindig tudja hogy mi akövetkező lépés.... :( Tehát ezeket neki még a kórházban biztonságos körülmények között meg kell tanulnia.. De aztán már jöhet a következő szakasza az életünknek.. Ma már azt pedzegette hogy elvesz, ha elváltam a férjemtől :)))))))))) nem semmi mi?

Az utóbbi két nap nagyon ingadozó, de reményteli.

Minden orvosa dicséri és erre minden okuk megvan. Hatalmasat fejlődik. FIzikailag egyre ügyesebb, már egyedül sétál, ma fociztunk, már nem kell pelenka, érzi ha ki kell mennie.

Ma már tudta hogy kórházban van, de a balesetre még mindig nem emlékezett, csak amikor emlitettem, akkor mondta hogy "jah, tényleg". Lassan, de megragad benne. A jobb alkarja a belső oldalon érzékeny, a hüvelykujja meg nagyon fáj neki és a gyógyszerek sem hatnak. Idegi eredetü a fájdalom.. Nem tudom hogy mit fognak tudni vele az orvosok csinálni.. :( Már a 3. fajta gyógyszert próbálják neki adni.

Nagyon szeret... Nincsnek meg a pontos emlékei az életünkről, de imád.. Sokszor rámdől, megpuszil, megsimogat.. és olyankor annyira szerencsésnek érzem magam, hogy itt van nekem, és túlélte ezt a hatalmas traumát..

Tud számolni, olvasni, irni. Kezdi használni az angolt és a hollandot is,de még gyakran mixeli a kettőt egy mondatban. A fizioterápián nagyon jól teljesit, és a logopédiai gyakorlatok is egyre jobban mennek. Az ergoterápia a legfontosabb most számára énszerintem, ugyanis ott tanulja meg a hétköznapokhoz szükséges dolgokat. A probléma a fejében most az, hogy nem tudj ahogy mi után mi következik. A mai feladata az volt hogy kávét kell főznie.... De nagyon nem ment neki :))) Teletöltötte a kancsót vizzel, betette alulra a helyére, és bekapcsolta ... Majd várta hogy a semmiből lényegében kávé lesz... Majd megemlitettük hogy talán kávét is kellene a gépbe rakni... Akkor mondta hogy Ja, hát tényleg.. Na tett bele kávét, de a vizet megint nem tette be a gép hátuljába.. De 3. segitségre összejött.. Utána szépen kitöltöttte, cukrot rakott bele, tejport.. Onnan már mentek a dolgok :)

Nagyon jól halad.. de ténylge nem lehet majd őt egyedül hagyni a lakásban ha kiengedik, úgyhogy haza kell majd mennünk..amit annyira nem akarok, mert félek hogy az itteni ki "vállalkozása" , az szobák albérletbe kiadása felügyelet nélkül nem fog hasznot hozni.. És akkor miből élek meg otthon? Miből fogom finanszirozni hogy viszem őt rehabra? Miből fogok bepótolni a szüleinek a házba.. Meg egyáltalán nem könnyü otthon munkát találni.. Úgyhogy csak akkor szeretnék hazamenni ha ez a dolog megoldódik.. Mert tudom hogy neki ez lesz a legjobb.. Éscsak ő számit.. A többi majd elrendeződik vhogy..

Ma a logopédus felirat nélküli képeket mutatott neki és el kellett mondani  hogy mik vannak a képen. Igy már nehezebb volt neki.. Nagyon bajba van a nevekkel.. A "szék" helyett azt mondta angolul hogy "sit there" tehát tisztában van vele hogy mi az, csak a nevét nem tudta.. A mókusra azt mondta "animal" , de a nevét csak akkor tudta amikor segitettünk neki hogy a "fán élő móóóó" és ő befejezte hog "mókus" . Sok szóval nem volt teljesen tisztában. A gyertyára annyit mondott hogy "fire".  De alakul.. A hangja is egyre erősebb már nem suttogva beszél..

Most megyek, mert nagyon fáradt vagyok.Minden reggel 8kor kelek, fél9re a kórházban vagyok, ott vagyok fél 11-11ig.. aztán haza, főzés/takaritás/egyéb, fél2re megyek vissza a kórházba, és 5től dolgozom hajnali 1ig..

Holnap leirom hogy miket mesélt arról, hogy hogyan élte meg az utóbbi két hetet.. Nem semmi dolgokat mesélt...

Ma reggel ezzel a mondattal köszöntött a kedvesem... Tudtam, hogy a mai nap is kiemelkedő lesz ezek alapján..

Nagyon furcsa a memóriája... Ezt szeretném majd egy orvossal megbeszélni, mert nem igazán tudom mire vélni...
Arra nem emlékszik hogy hol van, mi történt vele, de ha elismétlem neki, már bólogat, és mondja hogy jah, igen.. Nem emlékszik arra hogy reggel evett e, zuhanyzott e..
De arra igen, hogy tegnap mit mondtam neki, hogy hány órakor érkezem...  De például tegnap 3x kérdezte meg hogy meddig dolgoztam... Nagyon nagyon különös.. De hát csodákat nem szabad várnia az embernek.. De mégis ott van a remény...

Ma délután megleptem, bevittem az mp3 lejátszóját.. megismerte hogy az az övé.. És a kedve, az utóbbi 3-4 hónapban hallgatott zenéket vittem be neki rajta.. Azonnal felismerte az összeset, és nagyon jót "bulizott" rájuk, a kezét lábát mozgatta, ütötte az ütemet, mosolygott, fejét rázta.. :)

de 3 szám után, még a zenehallgatásba is elfáradt.. Mondjuk mindez azután történt, hogy sétált.. kiemelem... SÉTÁLT!!!!  Persze kis segitséggel, de egyedül, saját erőből kb 2 percet a folyosón sétálgatott :)

Nagyon szépen fejlődik napra napra.. FIzikailag és szellemileg egyarán hipersebességre kapcsolt..

De ami még jobban aggaszt jelenleg hogy valamiért meghatározhatatlan indokból fáj a jobb karja válltól lefelé, ha hozzáérnek, az ujjai pedig érintés nélkül is nagyon fájnak. Nem tudtam még erről orvossal beszélni, de remélem hétfőn sikerül reggel elcsipni őket. Nem tudom hogy miért fájhat neki.. Ez valami olyasmi lehet mint az amputált lábúak érzik hogy viszket a lábuk? tehát ilyenkor az agya becsapja? Tényleg nagyon fáj neki, meg sem lehet a jobb karját simogatni mert felszisszen..

mindig leülök mellé az ágyra, és beszélgetünk, simogatom, ő is simogat, sokat néz a szemembe... és mosolyog.. sokat bohóckodik, nehéz volt már a baleset előtt is eldönteni hogy mikor mond igazat és mikor nem, most meg aztán végképp nem könnyiti meg a dolgom...  Már alig várom hogy azt mondják hogy hazamehetünk...... De addig még nagyon sok munkájába fog telni.....

Reggel 9re bementem ma a kórházba, hogy segitsek a mosdásnál, meg a reggeli teenőknél forditani.. Már csak a fogmosáshoz és  a kézfunkció gyakorláshoz értem oda, de nagyon ügyes volt ma is ebben, alaposan le is fáradt. A jobb kezét tanulja behajlitani, kiengedni, markolni, ujjait ellazitani, csuklóját kiforditani. De még nagyon nehéz neki.

Hatalmasakat fejlődik napról napra a beszédjében.. Már teljes mondatokban kommunikálunk, bár tény hogy ezek sem hosszúak. "meddig dolgoztál ma", "mikor jössz holnap" és hasonlók...

Délután vissza mentem hozzá munka után, és továbbra is sziporkázott szellemileg...a memória gondokon kivül teljesen olyan mintha a régi lenne.. a szokásai, a mimikája, a reakciói dolgokra ugyanolyanok...Imádom ahogy mosolyog.. Délutáb gondoltam tesztelem már a memóriáját ha már ilyen friss.. Kérdeztem hogy tudja e hogy ki vagyok.. és nagy bambula szemekkel nézett rám, mondta hogy nem, majd visszakérdezett hogy miért, ki vagyok?? Majd elszontyolodott képemet látva elmosolyogta magát, és lebukott hogy csak szivat :)))))) EL sem hittem... Először megrökönyödtem, majd elkezdtem szakadni a nevetéstől.. Hogy lehetek ekkora mázlista, hogy egy ilyen volumenü balesetből ilyen gyorsan elkezdett felépülni, és úgy, hogy valószinüleg semmilyen módon nem változik meg benne az amit szeretek... el sem hiszem :)

Imádom minden porcikáját.. Szeretem ahogy rámnéz, ahogy elmosolyodik, ahogy megsimogat, megpöcköl, vállon bök.. mindent szeretek benne. De a mai nap nem csak ezek miatt volt különleges....

Úgy tünik, hogy ma eszébe jutott egy közös emlékünk.... Kérdeztem hogy milyen emlék, és azt mondta: Sóstó... Kétszer is voltunk a nyáron együtt a Sóstón.. De amikor kérdzetem hogy és mit csináltnk ott, arra már nem emlékezett és csak hakniból rávágta hogy csókolóztunk... kissé kérdő hangsúllyal a végén... tehát az már nem tiszta neki... De én olyan boldog voltam hogy azonnal elkezdtem örömömben zokogni, ráborultam a mellkasára, ő meg csak simogatta a fejemet... Majd mikor sirás közben nevetve mondtam hogy mindjárt abbahagyom, nyugi, mondta hogy ne sirjak...

Ma azt mondta hogy sajnálja.... Mikor kérdeztem hogy mit, annyit mondott hogy "hoztam a formám"... Mondtam neki hogy én nem haragszok rá... Ahhoz túlságosan szeretem hogy haragudni tudjak rá.. És erre annyit mondott, hogy "nah akkor jó" :)))))))

Egyre többet beszél, egyre aktivabb amikor ébren van.. már nincsenek "elmenős" percei amikor szólunk hozzá és nem reagál....Ez nagyon pozitiv... Jókat durmol egy egy beszélgetés, torna, mozgás után..

Ami nagyon zavar, hogy még mindig pelenkázni kell.. Hiába ilyen friss már szellemileg, még nem érzi időben a dolgokat, sőt egyáltalán nem zavarja hogy pelenkában van.. nem szól a nővérnek hogy "baleset" történt.. DE hát majd idővel ez is eljön..

A hangja is alakul.. 95%ban még csak suttog, de ha nagyon nagyon basztatjuk a logopédussal akkor kiereszti picit a hangját de sokszor még köhögésbe fullad egy picit a dolog... De alakul ez is.. Hihetetlen nagy változásokon megy keresztül... és kétség nem férhet hozzá hogy teljesen helyre fog jönni, hamarabb mint ahogy valaha is gondoltuk volna.. Mert ő az én nagy, makacs és erős kosom... :)

Egy idézetet adtam meg a mai cimnek.... Mert a mai napra ez volt a legjellemzőbb.. A mosolygás, viccelődés, nevetés. Sajnos ma csak késő délután tudtam bemenni hozzá, a munka miatt. Megimsert, köszönt... A nővér mondta hogy ügyes volt ma az evésben, és ült egy kicsit a székben is ma.

Ma megint meglepett.. Kivételesen már nem csak egyszavas mondatokat mondott, hanem mást is.. Mondtam neki hogy sajnos későn jöttem mert dolgoztam, erre az órára pillantva ( egyébként sajnos nem ismeri fel az órát) kérdezte hogy "meddig dolgoztál ma?" Nagyon megörültem :) Utána még volt hogy megkérdezte hogy mennyi az idő, valamint még egyszer megkérdzete hogy meddig dolgoztam ma... Sajnos a memória problémák nagyon látszanak... Minden nap el kell neki mondani hogy hol van, mi történt vele.. Ma sajnos annyira megörültem a fejlődésének, hogy erről elfeledkeztem, és mikor mondtam neki hogy jövőhéten jön ki az anyukája hozzá, és majd ne lepődjön meg ha sirni fogja látni őt, mert hiszen nagyon félelmetes neki hogy a fiát agysérülés érte, visszakérdezett nagy meglepődött  tekintettel, hogy neki van ilyenje? És akkor jöttem rá hogy a szokásos mondandómat ma elfelejtettem mondani... De szépen elmondtam neki mindent, és ő bólintással elkönyvelte magának.. Nem idegeskedik hogy hol van, kedves minden emberhez bent, tehát szerintem valahol tudja hogy hol van, csak mégsem.. ha érthető igy...

Egyre inkább nyeri vissza önmagát.. A mimikája, a mozdulatai, a hangsúlya, és a humora már a régi.. Olyankor olyan könnyü elfeledkezni arról hogy ő most még beteg, és szellemileg nincs minden rendben vele..

Próbálkoztunk ma az irással is... Kérdeztem hogy mi a neve, mi az én nevem, hol lakott Magyarországon, és hol lakunk itt... Némelyikre tudta a választ, némelyikre nem. Majd előjött a humorista énje... Leirta hogy " Hol lakik a madár?" és amikor mondtam neki hogy nah, akkor válaszolja meg, ennyit irt: "otthon" :)))))))))))))) Nagyon jót nevettünk rajta... 

Sok mindenről beszélgetünk, viccelődünk, és olyankor teljesen bele tudok feledkezni hogy hol vagyunk, és mi történt. De aztán megint észre veszem az arcán hogy valamit nem értett meg, és akkor ismét jön a kis gyomorcsavaró fájdalom, hogy még mindig nem kaptam vissza életem párját...

Nehéz... el sem tudom mondani hogy mennyire nehéz.. nézem a kedvenc közös fényképünket, és olyan fájdalom gyötör belülről hogy arra szavak nincsenek.. Hiányzik... Ott vagyok vele minden nap, meg tudom érinteni, simogatni, beszélgetünk úgy ahogy, simogat, ad puszit.. de mégis olyan félelmetesen nagy üresség van bennem..  Olyan nehéz türelmesnek lenni... Idő... az orvosok mindenre ezt mondják.. hogy idő kérdése.... De hiába még nincs is egy hónapja hogy ez az egész történt, én úgy érzem mintha hónapok telnének el nélküle... A beszélgetések, a támogatása és a csókjai nélkül.. Borzasztó nehéz ...

De egyelőre be érem a kevesebbel... Ami már több, mint amit az orvosok reméltek.. Az hogy ért engem, szeret, és rám mosolyog a világ legszebb mosolyával... És máris úgy érzem hogy ma is megérte felkelnem..