Június 4. Ismét hullottak ma fájdalom és örömkönnyek egyaránt....
Ismét 11re óramü pontossággal ott voltam a kórházban nála. Nagy meglepétesmre tolószékben ült!!!
Ezek szerint már ott tartunk hogy elég erősnek tartják hogy székben üljön! Az ápolónők az ölében lévő kis asztalkára tették a fényképplakátokat amiket bevittem neki, azokat nézegette amikor megérkeztem.. AMikor köszöntem és ouszit adtam az arcára, zavart volt az arckifejezése.. Vittem ma neki ruhákat, meg pipere dolgokat, kipakoltam mindent, majd leültem hozzá beszélgetni. Nagyon sokáig, mélyen nézett rám.. Majd rá kellett jönnöm, hogy azért néz, mert nem ismer meg... RÁkérdeztem... Pechemre igazam volt....
Az emberi agy kifürkészhetetlen, ezt mindig is tudtam.. de hogy ennyire? Azt tudja hogy szeret.... tudja a nevem, hogy együtt vagyunk, de semmilyen közös élményünk nem rémlik neki, és ez ma elszomoritotta.. Nagyon sokszor fürkészte az arcomat, látszott rajt ahogy várja hogy mikor kattan helyére az agyában valami és emlékezhet végre mindenre. Bár biztattam hogy nyugodjon meg minden rendben lesz, még idő kell neki, belül fájdalmasan felzokogtam..
Vannak nagyon aktiv, tiszta percei, amikor érti a vicceket, mosolyog, jókor és jót "válaszol" bólogatással, de sajnos észre kellett vennem, hogy nem mindig ért meg mindent, van hogy akkor is bólogat amikor az nem helyes, valamint ugyanazokra a kérdésekre ha mondjuk másképp teszem fel kicsit, néha igennel, néha nemmel válaszol.. Tehát ebből is látszik hogy az agya még nem müködik rendesen.. És ezért sem tudom hogy most mire emlékszik akkor az életéből és mire nem.. Borzasztó nehéz hogy a beszédet most már teljesen elhagyta.. Ha mond is valamit csak egy nyögés lesz belőle. Ezen kivül vannak az "elmenős" percei ahogy én nevezem... ilyenkor maga elé, vagy valahova a távolba néz, szólitásra nem reagál...Ezek főként akkor vannak, amikor már kezd fáradni, 20-30 perc ébrenlét után.
A délutáni látogatási idő forgalmasan telt. Voltak az unokatestvéréék egy másik párral együtt meglátogatni őt, akikkel még Hágában lakott együtt.. Nem vagyok benne biztos hogy teljesen megismerte őket, inkább olyasmit látok rajta, hogy könnyebb azt mondani hogy igen, mert mintha nem akarna csalódást okozni. Lehet hogy hülyeségnek hangzik de tényleg ezt veszem rajta észre...
A mádik nagyon jó hir.. Ma már próbálkozhatott az evéssel, bár ez még olyan kevés kalória hogy még kb a 10%át teszi ki a napi étkezésének. Epres túróhabot ebédre, bár ez nagyon nem jött be neki, pudingot és joghurtot evett, valamint melegételnek krumplipürét, valami darálthúsos pépet és párolt zöldség pépet vacsorára. Nem volt valami finom, de hát akinek újra meg kell tanulnia rágni és nyelni, az ne panaszkodjon az állagra és izre ugyebár, egy kórházban....
NAGYON büszke vagyok rá, ügyesen eszeget! Kapott egy kis vizet is, bár azt még könnyen félrenyeli sajnos. De próbálkozik fogni a poharat, ma kis segitséggel, de egyedül kente be szájkrémmal a száját hogy ne száradjon ki, és a jobb kezével is egyre ügyesebb! Fizikailag ma nagyon nagyon a topon volt, remélem ez tényleg nagyon jó jelnek számit, hogy ilyen rohamléptekkel halad a létrán...
Az agyi dolgok már más lapra tartoznak.. Sajnos ott nem lesz ilyen rohamos a javulás előre láthatólag de remélem hogy ebben is pozitivan fogok csalódni. nagyon erős, és nagyon akarja a javulást. De az emlékek.. azok kérdéses hogy visszajönne e... Ez volt ma a szomorú sirásom...
Amikor kettesben vagyunk, vagy Verával a barátnőmmel aki segit nekem a forditásban is rengeteget, nagyon sokat néz rám, néz a szemembe... Amikor viccelődtem vele estefelé , sokat mosolygott. Amikor megigazitottam a párnáját, emelte a fejét és csücsöritett hogy adjak neki puszit ... Adtam, de már közben elkapott a sirás.. nehezen, de tartottam magam...
Aztán beszéltem neki, mondtam neki hogy mennyire büszke vagyok rá, észrevettem hogy emeli a kezét.. Az arcomhoz nyúlt és simogatta az arcomat... Elkapott a sirás, megpusziltam a kezét, majd oldalra fordultam hogy lenyeljem a könnyeimet.. Majd mikor ránéztem, intett a kezével hogy tegyem oda megint az arcom.. és én csak hagytam hogy simogasson.. közben a szemembe nézett és mintha csak azt akarta volna mondani, hogy Szeretlek, minden rendben lesz.. És miközben ezeket a sorokat irom, most is folyik a könnyem, elszorul a torkom, mert örülök hogy van ő nekem, és köszönöm az életnek , hogy még ekkora trauma helyzetben, emlékek nélkül is szeret engem....
